BELSŐ AKADÁLYOK A VÁLLALKOZÁS NÖVEKEDÉSÉNEK ÚTJÁBAN ÉS HOGYAN KÜZDJ MEG VELÜK
Tudtad, hogy belső akadályok is utadban állhatnak, ha a vállalkozásodat szeretnéd fejleszteni? Tapasztalatom szerint a siker egy része múlik csak a stratégián, marketingen, taktikai lépéseken. Ugyanilyen fontos, hogy Te vállalkozóként rendben legyél fejben: mentálisan, gondolkodásmódban.
Sok esetben ezek a belső gátak állnak a vállalkozásod növekedésének útjában. Ebben a bejegyzésben megmutatom, mik a legfőbb belső akadályok, amikkel találkozom a munkám során. Hozok ötleteket is ahhoz, hogyan küzdj meg a belső akadályokkal – ha valamelyiknél magadra ismersz.
BELSŐ AKADÁLYOK A VÁLLALKOZÁS NÖVEKEDÉSÉNEK ÚTJÁBAN
1. Félelem a kudarctól
A vállalkozók gyakran félnek attól, hogy hibát követnek el, ami visszafogja őket abban, hogy bátran beleálljanak a terveik megvalósításába. Ez a félelem visszatartja őket a kockázatvállalástól is, ami pedig elengedhetetlen a növekedéshez és alapfeltétele a vállalkozói létnek..
2. Alacsony önértékelés
Az önbizalomhiány és alacsony önértékelés miatt sokan küzdenek azzal, hogy nem merik „eladni” magukat, vagyis a szolgáltatásaikat. Ez megnehezíti az ügyfelekkel való kapcsolatépítést, és kihat az árazásra is. Kellő magabiztosság hiányában sokan nem merik elkérni a szolgáltatásuk értékének megfelelő árat.
3. Túlzott perfekcionizmus
Az állandó tökéletességre való törekvés akadályozhatja a fejlődést. Egy új termék vagy szolgáltatás elindítása késhet, ha „sosem érzed elég jónak” azt. Tedd fel a kezed, ha néha te is túl sokáig „reszelgetsz” egy egy posztot, blogbejegyzést, mielőtt élesíted azt…
4. Pénzügyi blokkok és hiedelmek
Sok vállalkozónő küzd negatív pénzügyi hiedelmekkel is. Például hogy „a pénzért keményen kell megdolgozni” vagy „a pénz boldogtalanságot hoz”. Ezek a belső blokkok korlátozhatják a bevételi célok kitűzését és elérését.
5. Halogatás
A halogatás, mint belső akadály gyakran az önbizalomhiányból, a túlterheltségből vagy a tökéletességre való törekvésből ered. Ez késlelteti a fontos döntéseket, projektindításokat, és hosszú távon stagnálást eredményezhet a vállalkozásodban.
+1. A „nem vagyok elég jó” gondolat
Ez a belső gát különösen női vállalkozók körében gyakori, és alááshatja az önbizalmat, a tárgyalási készségeket és a magabiztos értkesítést. Ha esetleg most úgy érzed, hogy nem vagy méltó a sikerre, akkor tudat alatt akadályozhatod a saját előrehaladásodat.
Hány pontban ismertél magadra?
Ezek a belső akadályok nemcsak a személyes fejlődésedre, hanem a vállalkozásod eredményeire is hatással vannak, ezért fontos, hogy felismerd ezeket és dolgozz rajtuk.
HOGYAN JUSS TÚL A BELSŐ AKADÁLYOKON?
1. Félelem a kudarctól: „Mi van, ha elbukom?”
Ugye ismerős az érzés? Az a kis hang, ami azt suttogja: „Mi van, ha nem sikerül?” A félelem a kudarctól rengeteg vállalkozót tart vissza attól, hogy nagyot álmodjon vagy új ötleteket próbáljon ki. Ez az érzés természetes, hiszen senki sem akar csalódni, de ha ez az érzés irányítja a döntéseidet, az hosszú távon stagnáláshoz vezethet.
Hogyan küzdhetsz meg vele?
- Gondold át, mi a legrosszabb, ami történhet: Írd le, mitől félsz, és vizsgáld meg reálisan, hogy mi történne, ha kudarcot vallanál. A válaszaid alapján valószínűleg rájössz majd, hogy nem is olyan nagy a tét, mint ahogy azt elképzeled.
- Tanulj a hibákból: tekints a hibákra tanulási lehetőségként, nem végleges vereségként.
- Tegyél kis lépéseket: a félelmedet csökkenteni tudod azzal, ha apró lépésekkel haladsz az új céljaid felé.
2. Alacsony önértékelés: „Miért adnának nekem pénzt?”
„Ki vagyok én, hogy ezt kérjem?” vagy „Az én tudásom nem ér annyit” – hallottad már ezeket a mondatokat magadban? Az alacsony önértékelés megakadályozhat abban, hogy magabiztosan képviseld a saját vállalkozásodat és kiállj az áraidat mellett.
Hogyan léphetsz ezen túl?
- Emlékeztesd magad az eredményeidre: készíts egy listát azokról a sikerekről, amelyekre büszke vagy, és tartsd szem előtt, hogy értéket adsz.
- Kérj visszajelzést: beszélj ügyfelekkel vagy kollégákkal, és gyűjts pozitív visszajelzéseket, amelyek erősíthetik az önbizalmadat.
- Dolgozz a belső monológodon: figyeld meg, hogyan beszélsz magadról magadnak, és helyettesítsd a negatív gondolatokat támogató kijelentésekkel.
A vállalkozói önbizalom fejlesztéséről itt írtam korábban. Olvasd el ezt a cikket is!
3. Túlzott perfekcionizmus: „Csak akkor állok bele igazán, ha minden tökéletes lesz!”
Talán azt hiszed, hogy a tökéletesség elvárása egy pozitív tulajdonság, de valójában ez gyakran akadályozza a haladást. A „nem elég jó” érzése miatt halogathatsz projekteket, ami hosszú távon gátolja a növekedést. Érdemes lejjebb adnod a magad felé irányuló elvárásokból, ne legyen ez egy olyan belső akadályod, ami kihat a vállalkozásodra.
Hogyan léphetsz ezen túl?
- Fogadd el az „elég jó” elvet: tudd, hogy nem kell minden hibátlan legyen az induláshoz. Indulj el, és közben fejleszd tovább.
- Állíts határidőket: a határidők segíthetnek abban, hogy ne ragadj le egy feladatnál.
- Tesztelj és tanulj: engedd meg magadnak, hogy kísérletezz. Egy tökéletlen szolgáltatás is lehet sikeres, ha figyelsz a visszajelzésekre.
4. Pénzügyi blokkok: Nem illik sok pénzt keresni…
A pénzről alkotott hiedelmeink mélyen gyökereznek, és sokszor korlátoznak minket. Ha úgy érzed, hogy a pénzért keményen kell szenvedni, vagy hogy a gazdag emberek önzők, akkor tudat alatt elutasíthatod a saját anyagi növekedésedet is.
Hogyan küzdhetsz meg vele?
- Ismerd fel a hiedelmeket: írd le, mit gondolsz a pénzről, és vizsgáld meg, ezek mennyire igazak vagy segítőkészek.
- Cseréld pozitívra a narratívát: például gondolj így a pénzre: „A pénz eszköz, amivel még több értéket tudok teremteni.”
- Tanulj a pénzről: olvass könyveket, vegyél részt pénzügyi tudatosságot fejlesztő tréningeken, hogy magabiztosabban kezeld a pénzügyeidet.
5. Halogatás: „Majd holnap/valamikor megcsinálom!”
A halogatás sajnos igazi időrabló. A legtöbbször az önbizalomhiány, a túlterheltség vagy a félelem áll mögötte, érdemes mindig felkutatni (akár szakember segítségével) az ún. gyökérokokat. Ha mindig csak „majd később” foglalkozol a fontos dolgokkal, az a vállalkozásodra is negatívan hat.
Hogyan állj meg vele?
- Prioritáslista: írd le a legfontosabb feladatokat, és haladj ezek szerint. Kezdd a legnehezebbel!
- Időblokkok: tervezz be konkrét időpontokat, amikor csak az adott feladatra koncentrálsz.
- Kicsiben kezdd: ha túl nagynak tűnik a feladat, bontsd kisebb részekre, és haladj lépésről lépésre.
+1. A „nem vagyok elég jó” érzés: „Miért pont én?”
Ez a gondolat talán a legerősebb belső akadály, ami sokakat visszatart. Ha úgy érzed, nem vagy elég okos, tapasztalt vagy tehetséges, akkor nehéz lesz magabiztosan vezetni a vállalkozásodat.
Hogyan küzdj ellene?
- Keresd meg a gyökereit: Miért érzed így? Talán egy múltbeli tapasztalat vagy valaki más véleménye alakította ezt ki benned.
- Fókuszálj az erősségeidre: Írd le, miben vagy jó, és hogyan segítheted ezzel az ügyfeleidet.
- Inspirálódj: Olvass mások történeteiről, akik szintén kételkedtek magukban, de mégis sikeresek lettek.
Az imposztor szindrómáról írt bejegyzésemet olvasd hozzá a témához, ha ez lehet a belső akadályod.
Ez a 6 belső gát mindannyiunk életében felbukkanhat, de a jó hír az, hogy dolgozhatsz rajtuk. A legfontosabb az, hogy felismerd, mi akadályoz, és tegyél érte nap mint nap, hogy változtass. Nem kell tökéletesnek lenned, csak elég bátornak, hogy elindulj! 😊